Vaiana - A jelenben vagyok. Hiszek magamban. Képes vagyok rá.
A jelenben lenni - köszönöm a tanitast Bali!
...hosszú lenne odáig elmesélni, hogyan lett a barátunk Kadek (mivel sok Kadek van Bali névadó múltjának köszönhetően, a MI KADEKUNK, igy hivjuk őt), ezért az egyik legszebb napunkat mesélem el.
A mi Kadekunknak éppen szabadnapja volt, mi pedig nem terveztünk programot......pihenni akartunk, mert nekem nagyon fájt a térdem. A mi Kadekunk ekkor küldött egy üzenetet, hogy lenne. e kedvünk vele és a családjával tölteni napot.
....
..... leértünk a helyi óceánpartra. Csak helyiek voltak, kiváncsi szemekkel vizslattak minket. Apró viskókból, kocsiról mindenféle, számunkra ismeretlen ételeket árultak. Az ételek illata keveredett a füstölővel és az óceán sós levegőjével.
Fújt a szél. A helyiek kihozták reptetni a sárkányaikat és az égre nézve megannyi pici szines pont lebegett a csodás, felhőtlen kék égen. Ahogy sétéltunk a fekete homokos parton én már rövid idő után éreztem, hogy a sós levegőről elkezd ragadni a bőröm.
Megálltunk, lepakoltunk.
A mi Kadekunk elővette a homokozó játékokat és elkezdett gödröt ásni. Amikor elkészült, mondta, hogy tegyem bele mindkét lábam. Beletettem, betemette, majd mondta, hogy üljek le, a fekete homok gyógyit, ő is tanulta. Csak a fekete. Leültem. A lányaink pedig elkezdtek együtt játszani tőlem távolabb a parton. Ültem és azon töprengtem, mit csináljak? Pillanatra még a telefonomat is elővettem, gondoltam, jó alkalom, hogy megnézzem az emaileket, Mónival étbeszéljem a rendeléseiteket. Aztán arra gondoltam, mindezt megtehetem este is a hotelszobából hiszen olyan gyönyörű és érintetlen még itt a part.
Igy aztán három nagy levegő után elkezdtem arra figyelni, ami körülvesz.
El kellett teljen pár perc, mire azt éreztem, megérkeztem.
Élveztem a csendet, hogy fújja a sós szél a hajamat, hogy ezt belélegzem, hogy a gyerekek felhőtlenül szaladgálnak a hullámok előtt vagy éppen leülnek és nagyokat kacagnak, amikor egy-egy nagyobb, erősebb hullám a patra sodorja őket. Elkezdtem megérezni a különböző ételek illatát, a kókszuhéj füstjét.
Elgondolkodtam, vajon mikor tudtam ennyire jelen lenni, a pillanatot megélni....
Azt éreztem valami olyan belső békét érzek, nyugalmat, boldogságot, amit már régen nem.
Pedig nagyon sok pillanat van itthon is, ami tudja ugyanezt adni, csak nincs homokban a lábam, hogy ne tudjak mozdulni, rengeteg az inger, ami körbevesz és talán csak tudtatosan lehet ezt megteremteni.
Hétvégén felmegyek a kedvenc balatoni mezőmre, szedek egy csokor virágot magamnak, a jelenben....
....mélyen beszivom a megtéveszthetetlen Balaton felvidéki mező illatát, megfigyelem a virágok szinét, formáját. A szálló pillangókat, a virágról virágra szálló méhecskéket. Leülök és csak nézem majd a csokorral kezemben az én Balatonomat....
Köszönöm Bali!
